Fight and Desire:3.fejezet-Damon szemszöge

Victoriának és persze nektek,hogy könnyebb legyen megérteni a 3.fejezetet.:) Ezt vegyétek afféle,ajándék résznek :D

Damon szemszöge

Elképedve néztem az arcát,elégedetten mosolygott.
-Te meg ki vagy?-kérdeztem nagyra meresztett szemeimmel.
-Óóó,hát nem emlékszel?-mondta gúnyosan-Bluebell Hunter vagyok-beljebb léptett a házba.
-Az nem lehet!-magam elé meredtem és gondolkoztam.Ekkor hirtelen a felkaromba szúrt egy injekciós tűt.A szemem előtt elhomályosult a világ,térdre rogytam.Szánakozva nézett le rám,ezután a hónom alá nyúlva a terepjárója felé vonszolt.Arra emlékszem,hogy a kocsiban feküdtem hátul ő pedig elől ült és vezetett.

*

Mikorra újra magamhoz tértem egy pincében ültünk.Én a falhoz láncolva,ő pedig egy széken,velem szemben.

-Mi..mit akarsz tőlem?-kérdeztem még mindig komásan.

-Bosszút-azzal elővett egy fakarót.

-De hisz nem ártottam neked!-szólaltam meg ijedten.

-Nekem nem.De a családomnak igen.

-A családodnak?-kérdeztem és értetlenül néztem rá-Nem tudom miről beszélsz!

-Akkor egy picit segítek.Úgy körülbelül 10 éve történt a dolog,6 éves voltam.Kempingezni voltunk.Anya,apa a húgom és én.Mikor megtámadtad őket én kint voltam a patakparton és vizet merítettem a kulacsomba.Mire visszaértem,az ablakból láttam amint kivégzed őket!Mikor elmentél és bementem sírva a házba.Csak a holttesteket láttam.Vérben úszva,szemük meredten kidülledve és ajkuk néma sikolyba torzult.Egy pár napig a kunyhóban maradtam,eltemettem őket a kunyhó mögött.És akkor esküdtem bosszút.10 éven át kerestelek,kutattalak.És most végre sikerült,eljött a pillanat.-elmondta,és már minden világos volt.Én öltem meg a családját.Felállt a székről.Leguggolt elém és a kezében levő fakarót nézte,majd tekintete találkozott az enyémmel.Ijedten bámultam rá,tudtam mi következik.Belém szúrta a fakarót.Szemeim kidülledtek,mikor elfordította kétszer a karót a hasamban.Ezután a képembe ordított:

-Te rohadt állat!Megölted őket!Nem ártottak neked semmit!-mondta,könnyek csurogtak végig az arcán -7 éves voltam és láttam,ahogy kivégzed őket!A húgom pedig még csak 3 éves volt,az Isten szerelmére!Legalább őt hagytad volna életben!-kirántotta a karót és még egyszer a hasamba szúrta.-Esélyt sem adtál neki!

-Sajnálom..-mondtam elhaló hangon.Egy pillanatra felnézett a kezéről az arcomba.Könyörögtem a végső csapásért,iszonyú volt a fájdalom.Lehunytam a szemem és vártam.Vártam...de nem volt vége.Újra kinyitottam a szemem és láttam ahogyan a szemeibe néz.Tekintete elkalandozik.Lehajtotta a fejét és kihúzta belőlem a karót.Eltávolodott tőlem és leült előttem.Zokogás tört rá.Előhúzta zsebéből a kulcsokat,odamászott hozzám és kinyitotta a nehéz bilincseket.Értetlenül néztem rá.

-Te meg mi a francot csinálsz?!-kérdeztem,de legbelül örültem,hogy élek..

-Elengedlek...-mondta szinte suttogva.

-Azt hittem meg akarsz ölni...

-Meg akartalak...de rájöttem,hogy hiába öllek meg...attól a családomat nem kapom vissza.-mondta és továbbra is a földön ült,véres kezeit nézte.

-Ez igaz...-leguggoltam elé és mélyen a szemeibe néztem.-Elfelejted,hogy hol lakom és hogyan nézek ki,elfelejted,hogy meg akartál ölni.

-Nem fogom-és egy gonosz vigyorral megpaskolta az arcomat.-Ez nem jött össze.

-Micsoda?!Ó,a francba!Vasfüvet ittál...-csalódottan néztem rá és elöntött a düh.Mielőtt észrevehette volna eltűntem a pincéből.

Kiértem a napfényre és egyenesen haza indultam.Szinte berobbantam a házba.Stefan és Elena szétrebbentek a csókolózásból,majd értetlenkedve néztek rám.
-Beléd meg mi ütött?-kérdezte Stefan.-Mit csináltál?!
-Semmit...-követtem a tekintetüket és megláttam a vértől áztatott ingemet.-Ja,semmi különös csak nekem jött egy faág.
Értetlenkedve néztek rám,mintha Elena szemében is egy kis aggódást véltem volna felfedezni.Ez örömmel töltött el és hozzátettem-Tényleg semmi.-azzal a poharamba wisky-t töltöttem és elindultam a szobámba.Még Stefan és Elena beszélgetését elcsíptem:
-Valami baj van.Hiszen nem szokott minden nap berobbanni az ajtón úgy,hogy a fejünkhöz ne vágná a bunkó megjegyzéseit.-mondta Elena suttogva.
Elmosolyodtam.Sikerült egy pillanatra elfeledtetnie velem a jelenlegi problémámat.Beértem a szobába,becsuktam magam mögött az ajtót és a fotelba ültem az ablakkal szemben.Kell egy terv.Megvan!Elcsábítom a csajt,hazahozom-hisz este Elena és Stefan vacsorázni mennek-majd lefekszünk.Mielőtt még felébredne,megölöm.Elégedetten mosolyogtam magam elé és egy húzásra megittam a  pohár tartalmát.

*

Mikor este beléptem a grillbe egyenesen a pult felé vettem az irányt.Leültem és a szokásosat kértem:

-Egy pohár wisky-t kérek!

-Máris adom.-Felkaptam a fejem.Mindkettőnk szeme elkerekedett.A pultos volt Bluebell!Majdnem szétvetett a düh,de sikerült lecsillapítanom magam és a következő pár órára gondoltam.

-Köszönöm!-és bevetettem csibészes,féloldalas mosolyomat,melynek annyi nő bedőlt már.Kissé felemeltem a poharat.Megittam a wisky-t és újra szóltam:
-Kérek még egyet!-azzal elé toltam az üres poharat.Szemeit megforgatva töltött egy újat.Megittam,majd elkezdtem vele cseverészni:

-Hány éves is vagy?

-19,de 23-án töltöm a 20-at-vigyorgott rám gúnyosan.Ezt a kis beképzelt picsát!

-Ó,akkor hamarosan kész nő leszel-vigyorogva végigmértem.Nem is annyira rossz!Szemeit újra megforgatta.
-Hát,ideje indulnom.Remélem máskor is találkozunk,hölgyem!-azzal felálltam és kimentem.
Kilépve a grillből balra fordultam és meghúzodtam az épület árnyékában,ahová a lámpák fényei nem világítottak.

Mikor kilépett az ajtón megragadtam a vállát.Ijedten fordult hátra,de mikor meglátott,dühös lett.

Mit akarsz tőlem?!-ordította-Örülj neki,hogy életben hagytalak!-azzal lesöpörte a válláról kezeimet.

-Téged akarlak.-mondtam és kezeimet a derekára csúsztattam.

-Nem,nem..Nem leszek az egyéjszakás kalandodhoz egy ócska kis ribanc!-próbált kiszabadulni,de nem engedtem.

-Nem is nézlek ribancnak!-válaszoltam.

-Akkor sem megyek veled!Tudom,hogy csak a lányok egy éjszakai kalandhoz kellenek aztán megölöd őket vagy megigézed.-mondta valamivel halkabban-Tudok rólad  szinte mindent,Damon Salvatore!

-Ó,csakugyan?-kérdeztem gúnyosan.Hát nem éppen mindent!

-Igen,például azt is,hogy egy tapintatlan bunkó vagy!-Próbált még mindig kiszabadulni a szorításomból,de továbbra sem engedtem.Ekkor nem számítottam,arra amit mondott és tett:

-De ha jobban meggondolom...-azzal szenvedélyesen megcsókolt.Ekkor egy pillanatra lemeredtem.Jó úton haladok!Elöntött a siker íze,visszacsókoltam annyira szenvedélyesen amennyire csak tudtam.Beletúrt a hajamba és a csípőjét közelebb tolta az enyémhez.A csókból elégedetten felmosolyogtam:

-Szerintem ezt ne itt az utcán folytassuk!Menjünk inkább hozzám!-Azzal megragadta a kezem és a terepjárója fele húzott,de meg se moccantam.

-Mi az,nem megyünk hozzátok?-kérdezte mosolyogva és értetlenül.

-De-elmosolyodtam és felkaptam.

-Ugye nem így akarsz hazáig vinni,-kérdezte.

-De,miért?-válaszoltam,időt viszont nem hagytam,hogy válaszoljon,újra megcsókoltam.Elindultunk az utcán ,végig a nyakamba kapaszkodott és csókolgatta azt.

*

Benyitottunk a házba,amely most üresen kongott.Stefan biztosan Elenánál van.Fel se mentünk az emeletre,a falhoz nyomtam és újra elkezdtem csókolni.Közben elkezdtem levenni a pólóját.Mikor sikerült levennem, csípőmet még közelebb toltam az övéhez.Ekkor a mámor öntött el,már nem akartam megölni....nem haragudtam rá.Beleszerettem és már nem akartam mást,csak ezt a boldog pillanatot.Mikor a testünk eggyé válik.Azon kaptam magam,mennyire gyorsan megváltoztak az érzéseim.Három órával ezelőtt még gyűlöltem és a pokolba kívántam,most pedig itt csókoljuk egymást.Már nem szerettem Katherine-t,már nem akartam Elenát...Csak őt akartam!Nyakához szorítottam a számat és csókolgatni kezdtem.A cipőjét kezdte levenni ám ekkor a sarkával belevágta a hátamba:Felordítottam,a fájdalom átjárta a testem-elviselhetetlen volt.A földre fekve vonaglottam és ziháltam-biztosan vasfűvel áztatta be.

-Csak nem gondoltad komolyan,hogy lefekszek veled?-fölém állt és kihúzta cipőjét a hátamból.Elégedetten rám mosolygott és elindult az ajtó felé.

-Te rohadt...-kis ribanc,de mielőtt befejezhettem volna elhalt a hangom.Kisétált az ajtón.Eszembe jutott a délután,amikor a szobámban ülve újra felidéztem azt a pillanatot,mikor a szemeimet fürkészte és elmerengett bennük.Talán nekem is a szemei tetszettek meg,azok a gyönyörű zöldes-kék szemek...Nem!Inkább sötétkék szemek!A szívem összeszorult és halkan ezt mondtam:

-Szeretlek...
Otthagyott,vérezve a földön. Elgondolkoztam azon,hogy kétszer is meg akart ma ölni.De ennek ellenére szerettem.A fájdalom végighasított a testemen.Visszagondoltam újra és újra az előbb történtekre...ez valamennyire segített a fájdalmon.Addig feküdtem így,arccal a padlón míg Stefan és Elena be nem léptek a házba.
Fél órányi faggatózás után sikerült egyedül lennem a saját szobámban.Leültem a fotelomba és kibámultam az ablakon.Ekkor bevillant egy emlékkép.
-Igen,10 éve valóban megöltem egy családot-ott mind a 4 embert kivégeztem.Blubell Hunter túlélte-ahogyan ma azt elmondta.Ezek szerint 10 éve nem Hunteréket öltem meg.Ha jól emlékszem a család neve Hanseld volt...De akkor miért támadt rám ez a Bluebell,ha nem is én öltem meg a családját?-gondoltam és ekkor már az agyamat elöntötte a düh.Felpattantam a fotelból és idegesen fel-alá kezdtem járkálni a szobában-Ki kell derítenem!-viszont már túl késő van ahhoz,hogy egy tébolyult 19 éves lány után szaladgáljak...