-Te meg ki vagy?-kérdezte nagyra meresztett szemeivel.
-Óóó,hát nem emlékszel?-mondtam gúnyosan-Bluebell Hunter vagyok-beljebb léptem a házba.
-Az nem lehet!-maga elé meredt és gondolkozott.Több se kellett,elővettem egy injekciós tűt amiben nyugtató volt és a felkarjába szúrtam.A tekintete elködösült,térdre rogyott.Szánakozva néztem pár percig,majd hóna alá nyúltam és a terepjáróm felé vonszoltam.Sikerült betennem és elindultam haza.
*
Fél óra múlva tért magához teljesen.A pincénkben ültünk,ő a falhoz láncolva.Én pedig egy széken vele szemben.
-Mi..mit akarsz tőlem?-kérdezte még komás hangján.
-Bosszút-azzal elővettem egy fakarót.
-De hisz nem ártottam neked!-szólalt meg ijedten.
-Nekem nem.De a családomnak igen.
-A családodnak?-kérdezte értetlenül-Nem tudom miről beszélsz!
-Akkor egy picit segítek.Úgy körülbelül 10 éve történt a dolog,6 éves voltam.Kempingezni voltunk.Anya,apa a húgom és én.Mikor megtámadtad őket én kint voltam a patakparton és vizet merítettem a kulacsomba.Mire visszaértem,az ablakból láttam amint kivégzed őket!Mikor elmentél és bementem sírva a házba.Csak a holttesteket láttam.Vérben úszva,szemük meredten kidülledve és ajkuk néma sikolyba torzult.Egy pár napig a kunyhóban maradtam,eltemettem őket a kunyhó mögött.És akkor esküdtem bosszút.10 éven át kerestelek,kutattalak.És most végre sikerült,eljött a pillanat.-elmondtam monológomat és felálltam a székről.Leguggoltam elé és a kezemben levő fakarót nézegettem,majd tekintetem az arcát fürkészte.Ijedt volt,tudta mi következik.Beleszúrtam erővel a hasába a fakarót.Szemei kidülledtek,mikor elfordítottam kétszer a karót a hasában.A képébe ordítottam:
-Te rohadt állat!Megölted őket!Nem ártottak neked semmit!-mondtam és a könnyeim elkezdtek folyni-9 éves voltam és láttam,ahogy kivégzed őket!A húgom pedig még csak 3 éves volt,az Isten szerelmére!Legalább őt hagytad volna életben!-kirántottam a karót és még egyszer a hasába szúrtam.-Esélyt sem adtál neki!
-Sajnálom..-mondta elhaló hangom.Egy pillanatra felnéztem a kezemről az arcába.Szemei szinte már könyörögtek a végső csapásért.Észre se vettem,de a tekintetét fürkésztem.Elmerengtem a szemei színében.Mintha újra Miami-ban lennék,a tengerparton a türkizkék vízben.Lehajtottam a fejem és kihúztam belőle a karót.Eltávolodtam tőle és leültem előtte.Zokogás tört rám.Előhúztam a zsebemből a kulcsokat,odamásztam és kinyitottam a nehéz bilincseket.Értetlenül nézett rám.
-Te meg mi a francot csinálsz?!-kérdezte,de én levettem kezeiről a bilincset.
-Elengedlek...-mondtam szinte suttogva.
-Azt hittem meg akarsz ölni...
-Meg akartalak...de rájöttem,hogy hiába öllek meg...attól a családomat nem kapom vissza.-mondtam és továbbra is a földön ültem,véres kezeimet bámulva.
-Ez igaz...-leguggolt elém és mélyen a szemembe nézett.-Elfelejted,hogy hol lakom és hogyan nézek ki,elfelejted,hogy meg akartál ölni.
-Nem fogom-és egy gonosz vigyorral megpaskoltam az arcát.-Ez nem jött össze.
-Micsoda?!Ó,a francba!Vasfüvet ittál...-csalódottan nézett rám majd eltűnt a pincéből.
Pár percig ültem és gondolkoztam azon,mit csináljak.Elvégre azért jöttem ide,hogy bosszút álljak...De már nem akarok.Nincs miért itt maradnom,de már jól megszoktam a környezetet.Felmentem és lemostam a kezeimről a vért,majd a művész-szoba felé vettem az irányt.Leültem és csendesen gondolkoztam.Gondolataimban újra és újra lejátszódott a negyed órával ezelőtt történtek.Azon kapta magam,hogy egy jelenetnél mindig megállok.Amikor a szemembe nézett.Nem!Ezt most azonnal verd ki a fejedből!
*
bent a Grillben megszokott volt a hangulat.Bejöttem dolgozni,mert otthon már nem tudtam mit csinálni.Épp a pultban mosogattam mikor valaki megszólalt.
-Egy pohár wisky-t kérek!
-Máris adom.-Felkaptam a fejem.Damon ült velem szemben.Mindkettőnk szeme elkerekedett.Gyorsan töltöttem és elé raktam a poharat.
-Köszönöm!-és egy csibészes,féloldalas mosollyal kissé felemelte a poharat.-Kérek még egyet!-azzal elém tolta a poharat.Szemeimet forgatva töltöttem egy újat és elé raktam.Megitta,majd megszólalt:
-Hány éves is vagy?
-19,de 23-án töltöm a 20-at-vigyorogtam rá gúnyosan.
-Ó,akkor hamarosan kész nő leszel-vigyorogva mért végig.Szemeimet újra megforgattam.-Hát,ideje indulnom.Remélem máskor is találkozunk,hölgyem!-azzal felállt és kiment.Hitetlenkedve bámultam utána.Bunkó!
Mikor végeztem a műszakkal,elindultam haza.Mikor kiléptem a Grillből valaki megragadta a vállam.Ijedten fordultam hátra,de mikor megláttam,hogy csak Damon az megnyugodtam és egyben dühös is lettem:
Mit akarsz tőlem?!-ordítottam-Örülj neki,hogy életben hagytalak!-azzal lesöpörtem a vállamról kezeit.
-Téged akarlak.-mondta és kezeit a derekamra csúsztatta.
-Nem,nem..Nem leszek az egyéjszakás kalandodhoz egy ócska kis ribanc!-próbáltam kiszabadulna,de szorításából nem engedett.
-Nem is nézlek ribancnak!-válaszolta.
-Akkor sem megyek veled!Tudom,hogy csak a lányok egy éjszakai kalandhoz kellenek aztán megölöd őket vagy megigézed.-mondtam valamivel halkabban-Tudok rólad szinte mindent,Damon salvatore!
-Ó,csakugyan?-kérdezte gúnyosan.
-Igen,például azt is,hogy egy tapintatlan bunkó vagy!-Próbáltam még mindig kiszabadulni a szorításából,de nem engedett.Úgy gondoltam belemegyek a játékba.
-De ha jobban meggondolom...-azzal szenvedélyesen megcsókoltam.Visszacsókolt és igazán meglepett,hogy bunkósága lévén egész jól csókol.Beletúrtam a hajába és csípőmet közelebb toltam hozzá.A csókból elégedetten felmosolygott majd így szólt:
-Szerintem ezt ne itt az utcán folytassuk!Menjünk inkább hozzám!Azzal megragadtam a kezét és a terepjárom fele húztam,de meg se moccant.
-Mi az,nem megyünk hozzátok?-kérdeztem mosolyogva és értetlenül.
-De-elmosolyodott és felkapott.
-Ugye nem így akarsz hazáig vinni,-kérdeztem.
-De,miért?-válaszolta,időt viszont nem hagyott,hogy én válaszoljak,újra megcsókolt.
*
A házba beérve mindenhol sötétség volt.Fel se mentünk az emeletre,a falhoz nyomott és a csók közben elkezdte levenni a pólómat.Én a cipőmet kezdtem levenni.Ekkor a sarkával belevágtam a hátába,felordított és a földre fekve vonaglott-a vasfű megtette a hatását.
-Csak nem gondoltad komolyan,hogy lefekszek veled?-fölé álltam és kihúztam cipőmet a hátából.Elégedetten rámosolyogtam és elindultam az ajtó felé.
-Te rohadt...-de elhalt a hangja.Kisétáltam az ajtón ám amikor már a küszöböt is átléptem, olyat hallottam,hogy a nem tudtam mozdulni.
-Szeretlek...-mondta alig hallhatóan.A szívem összeszorult.Nem most nem lehet!Azzal a terepjáró felé futottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése