Fight and Desire:5.fejezet-Az igazság

Visszatértem a mosogatáshoz.Már majdnem készen voltam amikor valaki átkarolta a derekam hátulról.Az ijedtségtől megdermedtem,majd bátorságot gyűjtöttem és oldalra fordítottam a fejem.Damon volt az.
-Szia Bluebell!-vigyorgott rám.
-Te meg mit keresel itt?!-kérdeztem és le próbáltam fejteni magamról kezeit.Ekkor már irtó dühös voltam-Örülj neki,hogy nem öltelek meg!Miért zaklatsz még mindig?!
-Nagyon hálás is vagyok,hogy nem öltél meg,de beszélnünk kell.
-Igen,beszélned kell!-egy hirtelen mozdulattal hátrapördültem és nyakának szegezve-ismét-egy konyhakést a földre tepertem.Alhasán ültem-bal kezemmel az ingét szorítottam,közvetlenül a kés alatt-amit jobb kezemmel a nyakához tartottam.
-Miért teszed ezt?Egy késsel úgysem tudnál megölni-mosolygott.
-Nem,nem tudnálak megölni,de megsebesíteni igen!-mondtam gúnyosan vigyorogva.
-Azt majd meglátjuk-vigyorgott vissza és egy szempillantás alatt ő tepert le engem.Kést tartó kezemet leszorította,másikkal pedig a vállam fölött támaszkodott a padlón.
-Meg ne próbáld!-suttogtam miközben egyre közelebb hajolt.Szemeim elkerekedtek,mikor ajkunk összeért,de miután egyre hevesebben csókolt kiejtettem kezemből a kést.
-Hé Bell,nem tudod véletlenül hova tettem a...-lépett be a konyhába Jes.Szétváltak ajkaink és ijedten néztem Jes-re.-Oké,akkor nem zavarok...szia Damon!
-Ne! Várj,Jes!Ez nem az aminek látszik!-kimásztam Damon alól és Jesien után lódultam.
-Á,szóval az előbb történt nem az aminek látszik?-kérdezte Damon,miközben utánam jött.
-Nem,nem az!-mordultam rá.
-Figyelj,Bell.Én nem haragszom rád...-mondta Jesien-Sőt!Megértelek...-és Damon-re vigyorgott.
-Egyébként is az ő hibája!-mutattam a férfira-Ő tapizott le!
-Oké,hagyjuk a vitát-mondta-Bell,akkor beszélhetnénk négyszemközt?-kérdezte és most komolyság ült ki az arcára.
-Rendben-halántékomat dörzsölve Jes felé fordultam-Ugye nem baj?
-Ugyan miért lenne?-kérdezte mosolyogva.
-Figyelj,áthívhatnád az egyik barátnődet.Nem tudom meddig fog eltartani a beszélgetésünk.
-Ha nem bánod-felcsillant a szeme és a telefonjáért ment.
-Persze,hogy nem.Damon,gyere utánam!-azzal elindultam a lépcsőn felfele.
Bementünk a művész szobába,leültem a kanapéra és mutattam magam mellett a helyet.Leült mellém,de a távolságot most megtartotta.
-Igen?Miről akartál beszélni?-kérdeztem és kibámultam a hatalmas üvegablakon.
-Figyelj,el kell mondanom valamit.Igen,megöltem 10 éve egy családot.-kezem ökölbe szorult-De nem a te családodat!
-Hát,persze!Nem téged láttalak 10 éve,amint kitöröd a húgom nyakát!-mondtam gúnyosan és felé fordultam.
-Nem.A család neve Hanseld volt...és ott mind a 4 családtagot kivégeztem.
-Nagyszerű!Akkor mégis ki volt az aki megölte az én családomat?!-kérdeztem és ekkor már könnyek folytak az arcomon.
-Nem tudom.De biztosan nem én voltam...Esküszöm!
-Nem tudom,hogy igazat mondasz-e.-válaszoltam keserűen.-De valaki csak megölte a családomat és a falra is felírtad a neved az...az anyám...vérével..: "Itt járt Damon Salvatore" -ekkor már az arcomon patakokba folytak a könnyek.,nem bírtam tovább:elkezdtem sírni.Nem érdekelt mit gondol rólam,most muszáj sírnom.
-Hé,shh...ne sírj-ekkor megint egy váratlan dolgot tett.Átkarolta a hátam és magához húzott.Egyik kezével a hajamat simogatta,míg a másikat a hátamon nyugtatta.Fejemet a mellkasához támasztottam,lassan megnyugodtam,ahogy egyenletes lélegzetvételét hallgattam.
-Így már jobb?-kérdezte.Egy aprót bólintottam és felnéztem az arcába.
-Sajnálom-suttogtam és ellöktem magamtól.Odasétáltam az üvegablakhoz és tekintetem a tájat fürkészte.-Sajnálom,de nem tudok hinni neked.Talán ha valami elfogadható indokot adsz arra,hogy nem hazudsz,hiszek neked.
-Kérlek...-hangját a hátam mögött hallottam.-Kérlek,tudom.Tisztán emlékszem rá.Hunter nevű családot soha nem öltem meg!A vámpírok memóriája kiváló,ezt te is tudhatnád.
-Igen tudom.-válaszoltam nyersen.Hátulról átkarolta a derekam és arcát az enyémhez nyomta.
-Kérlek...-suttogta újra.
-Rendben,tegyük fel nem te ölted meg a családomat.De akkor ki volt az?És miután megkínoztalak,két alkalommal is,miért vagy még mindig kedves hozzám?Miért csókolsz és ölelsz meg,miközben én majdnem megöltelek?
-Mert szeretlek-válaszolta őszintén.
-Ennyire?Még ennyi fájdalom után is?-kérdeztem döbbenten.Megfordultam és most szemtől szembe álltunk.
-Tudod,igen-közben kezei közé fogta az arcom.Lassan közelebb húzta az övéhez.Újra megcsókolt,de most szenvedélyesebben,mint a konyhában.Hajába beletúrtam és húztam magam felé,ajkaink vad táncba kezdtek.A kanapé fele vettük az irányt,közben elkezdtem kigombolni az inget,ami eltakarta előlem felsőtestét.Eldőltünk a kanapén és Damon is elkezdte levenni a pólómat.Ekkor kopogtattak az ajtón,felpattantunk és gyorsan rendeztük sorainkat.
-Bejöhetsz-próbáltam nem lihegve válaszolni.
-Szia,nem zavarok?-lépett be Jesien a szobába.Szeme Damon és köztem cikázott pár pillanatig.
-Nem-válaszoltuk Damon-nal egyszerre.
-Úgyis menni készültem.Szia Jesien!-mondta Damon és elindult az ajtó fele.-Szia Bell!-mosolygott rám.
-Szia Damon-válaszoltam vissza,a szám széle kis mosolyra húzódott.

*

Másnap kezdtem a grillben.A nap gyorsan eltelt,nem volt sok vendég.Egész nap azon gondolkoztam ki ölhette meg a családom.Mikor éppen a poharakat törölgettem megszólítottak:
-Szia Bell!-felkaptam a fejem és Damon állt a pult másik oldalán.-Egy wiskyt kérek!
-Szia Damon.-mondtam és töltöttem egy pohár wisky-t.
-Miért vagy ennyire szótlan?-kérdezte és kezét az arcomra tette.
-Semmi,csak tudod én dolgozom is.-válaszoltam nyersen és lelöktem kezét az arcomról.
-Ma folytathatnánk a tegnap elkezdett dolgot-vigyorgott rám.
-Mit akarsz te folytatni?-hitetlenkedve néztem rá.-Ami tegnap történt,az...az nem volt helyes...
-Hisz semmi sem történt!
-De majdnem!És most kérlek hagyj dolgozni.-elfordultam és visszatettem az eltörölgetett poharat a helyére.
-Figyelj,meghívlak egy vacsorára és mindent tisztázunk-mondta komolyan.
-Rendben,de nem akarok egy puccos helyre menni-válaszoltam.
-Oké,itt is maradhatunk a grillben.
-Rendben.Este 9 után végzek.
-Itt leszek-megitta a wisky-jét és kiment az ajtón.
Kilenckor már az egyik asztalnál ültünk,de nem rendeltünk semmit.
-Bell-kezdte a beszélgetést-Én szeretlek.
-Figyelj Damon.Én...én nem tudom mit érzek.-mondtam elcsukló hangon.-Nem tudom mit tegyek.Eddig volt egy célom...ez volt az életcélom is..De miután kiderült,hogy nem te ölted meg a családom...így nem tudom mit kezdjek magammal.-könnyeim folyni kezdtek.
-Megértelek.Úgy látszik rossz ötlet volt ez a vacsora-összeráncolta szemöldökét-Gyere,hazaviszlek.
A kocsiban szótlanul ültünk egész úton.
-Megérkeztünk.-mondta és beállt a kocsibejáróra.
-Köszönöm.-válaszoltam fakó hangon.Arra az oldalra átment ahol én ültem és kinyitotta a kocsi ajtaját.Kezét nyútotta,belekapaszkodtam és sikerült kimásznom az ülésről.
-Még egyszer köszönöm,hogy hazahoztál.-szemébe néztem.Lassan közeledett felém és egy óvatos csókot nyomott a számra.Nem tudtam utálni,sőt beleszerettem.Most már rájöttem,hogy tényleg szeretem.Eddig próbáltam elfojtani ezt az érzést,de most felszínre tört.Ekkor elkapott a vágy és ajkait nem engedtem.Hevesen csókolóztunk,majd mikor sikerült szétválnunk ezt mondtam:
-Gyere és folytassuk a házban.-megragadtam és befelé húztam a házba,újra csókolózva.Sikerült kinyitni az ajtót,becsuktam halkan és a sötéten manőverezve a lában a TV előtti kávézóasztalhoz ért.Damon ledöntött az asztalra és elkezdte levenni a pólómat.Én sem tétlenkedtem,próbáltam kigombolni az inget rajta,ő már a melltartómmal ügyködött mikor attól is megszabadultam.Fedetlen mellkasomat kezdte csókolgatni,elégedetten sóhajtottam fel.
-Hé,skacok!Ezt nem folytatnátok inkább az egyik szobában?-hirtelen megálltunk.A kanapé fele néztem és megláttam a hold enyhe fényében majszoló Jes-t.-De ha a kávézóasztalon akarjátok mindenképp csinálni,csak szóljatok és elmegyek a szobámba.
-Te jó ég Jesien!-mondtam ijedten.Felkaptam a pólómat és csupasz mellkasom köré fogtam,a másik kezemmel pedig Damont húztam a lépcső felé.
-Jó étvágyat!-szólt oda Damon és halkan kacagni kezdett.
-Ha ezek után lehet még olyan!-szólt morcosan Jes.
Felértünk a lépcsőn és bevágódtunk a szobába.Most már semmi nem állhatott közénk.Végül megszabadultunk utolsó ruhadarabjainktól és átadtuk magunkat a gyönyörnek.

Következő rész>>